Mestermérleg

2025-12-21

G

Milos Konakov: Ez egy pont olyan mérkőzés volt, mint amilyenre számítottunk. Ha a mérkőzést minden öt perc után megnézzük, akkor azt mondhatjuk, hogy ez egy teljesen egál találkozó volt. Ezt a meccset egyetlen labda döntötte el, nekünk volt labdánk a győzelemért. Azt gondolom, hogy a második negyedben mikor a Szolnok rengeteg támadó lepattanót szedett és kialakult a nyolc pontos különbség, ami a legnagyobb különbség volt a találkozón kellett tőlünk egy extra energia, hogy visszajöjjünk. Visszajöttünk a meccsbe, de már nem tudtunk elég energiát beletenni a meccs végébe. Azt gondolom, hogy jó meccset játszottunk, egy labda döntött. Ennek a két csapatnak, melyek az európai kupákban is játszanak nagyon kemény menetrendje van, remek meccset játszott, büszke vagyok a csapatomra, napról napra dolgozunk és messze van még a szezon vége.

Vedran Bosnic: Először is nagyon nagy köszönet a szurkolóknak, fantasztikus volt a szurkolás, ők voltak a hatodik ember a pályán. Mindenki tudja milyen problémáink, sérüléseink vannak. Egészen elképesztő ennek tudatában az a munka, amit a csapattal végzünk és próbálunk mindig extrát hozni úgy, hogy hiányzik Darthard és Pallai. Remek meccse volt Somogyi Ádámnak, aki megmutatta mekkora karakter és nagyot lendített a csapaton, vezéregyéniség volt és megmutatta a helyes utat meccs közben. Valószínűleg ez a legnagyobb győzelmünk ebben az évben. Rengeteg meccset játszottunk eddig, kőkemény meccseket, nagy harcokon vagyunk túl például legutóbb is. A játékosok 35-36 percet játszanak meccsenként, Boris Krnjajski legutóbb 40-et, és most a legmélyebb kerettel rendelkező magyar csapat ellen tudtunk győzni, mely tényleg egy remek gárda. Gratulálok mindenkinek, 40 perc alatt fantasztikus dolgokat láthattak a szurkolók, amivel rendkívül elégedett vagyok az - a győzelem mellett - a 17 támadó lepattanónk és az, hogy mindössze 3 eladott labdánk volt. Nagyon büszke vagyok mindenkire, a városra a szurkolókra a csapatra mindenkire, hiszen pihenés nélkül dolgoztunk október óta. Most a Kaposvár elleni meccs előtt lesz egy kis pihenő és innen folytatjuk tovább. Boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!

JÖN A 7 ÉRDEKESSÉG RÓLAM SOROZATUNK LEGÚJABB RÉSZE! – Rosic Uros hozott 7 érdekességet magáról!

NÉZZ BE A KULISSZÁK MÖGÉ – FALCO ON TOUR (SOPRONBAN JÁRTUNK!)

Volt egy 5 perces periódusunk, ami nem tetszett, de összességében elégedettek lehetünk! – Hallgasd meg a tegnapi mérkőzésünk sajtótájékoztatóját!

ELINDULT AZ ONLINE JEGYÉRTÉKESÍTÉS AZ ALBA FEHÉRVÁR ELLENI MÉRKŐZÉSRE!

Nem okozott problémát a hibátlan mérleg megőrzése: Sopron – Falco 56-82

JÓ LESZ VISSZATÉRNI SOPRONBA, DE MOST FALCO GYŐZELEMÉRT KÜZDÖK!

NÉZD VISSZA PERL ZOLTÁN 1000 PONTJÁNAK LEGSZEBBJEIT! – 15 PERCBE SŰRÍTVE

PERL ZOLTÁN TOVÁBBRA IS A BL MVP LISTÁJÁN!

IRÁNY SOPRON – 3 ÉRDEKESSÉG A SZOMSZÉDVÁRI RANGADÓNK ELŐTT!

NÉZD VISSZA A TEGNAP, AEK ATHÉN ELLENI BL MÉRKŐZÉSÜNK ÖSSZEFOGLALÓJÁT!

TÖRTÉNELMI MÉRFÖLDKŐ: PERL ZOLTÁN ELÉRTE AZ 1000 PONTOT A BAJNOKOK LIGÁJÁBAN!

TÖBB LEHETŐSÉGÜNK IS VOLT, SAJNOS NEM TUDTUNK ÉLNI EZEKKEL….NÉZD MEG TEGNAPI BL MECCSÜNK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJÁT!

Szoros meccsen fájó vereség: Falco – AEK Athén 66-72

EGY NAGYON JÓ CSAPAT ELLEN LÉPHETÜNK PÁLYÁRA!

Injury Report: Tanoh Dez András

AZ AEK ATHÉN MECCS FÉLIDEJÉBEN LESZ AZ SKC ELLENI MÉRKŐZÉSÜNK JEGYÉRTÉKESÍTÉSE!

HOLNAP DEBÜTÁL A FALCO CardZONE

A TAVALYI DÖNTŐS ÉS MVP ÉRKEZIK SZOMBATHELYRE – 3 ÉRDEKESSÉG AZ IDEI AEK ATHÉN-RÓL!

HETI MENET 11.02-08.

NÉZD VISSZA A VASI KLASSZIKUST 4 PERCBEN!