HETI MENET 10.28-11.03.

2024-10-28

G

Nemzetközi mérkőzéssel folytatjuk a meccsek sorát és egyben zárjuk októbert, majd rögtön november elején már szomszédvári rangadó vár ránk Sopronban.

Az oroszlányi mérkőzés után, a hetet már a Rytas Vilnius elleni BL-csoportmérkőzésre készüléssel kezdtük meg. A litván bajnok ellen 2024.10.30-án, 19:30-kor (magyar idő szerint 18:30) mérkőzünk meg. A csapat hétfőn még Szombathelyen edz, majd kedd reggel hagyjuk el Magyarországot, hogy még kedd este egy edzést le tudjon vezényelni Milos Konakov és stábja. A szerdai napon pedig a megszokott módon egy dobóedzéssel hangolódunk a litvánok elleni összecsapásra.

A mérkőzés a tét mellett más érdekességeket is tartogat. Egyrészt Váradi Benedek a 2022/23-as szezont a litván csapatnál töltötte, és most ellenfélként tér vissza előző csapatához. A másik különlegesség, hogy a Rytas csapatával közös kampányt szerveztünk, melynek középpontjában a rasszizmus elleni küzdelem áll. A Together Against Racism kampány első állomása a litvániai egymás elleni összecsapása lesz!

A Rytas elleni idegenbeli Bl-mérkőzésre már elkezdődött a jegyértékesítés. A jegyvásárlás linkje IDE KATTINTVA érhető el.

A hét második meccsére szombaton (2024.11.02), Sopronban kerül sor. A szomszédvári rangadó 18:00 órakor fog kezdődni. A jegyárusítással kapcsolatos információk a hét második felében várhatóak. A Horváth Zoltán Kosárlabda Utánpótlásért Alapítvány szervezésében egy szurkolói busz is indul Sopronba: szervezünk egy megemlékezéssel egybekötött meccsnézést.

Az Alapítvány felhívása :
ℹ️A tervezett program a következő: 🚌Indulás: 2024. november 2. szombat, 14:00 óra, az Arena Savaria elől. Először megállunk Tömördön, ahol Bodorkós Sanyi bácsi évekig gondozta szívvel-lélekkel az emlékhelyet. Itt lehetőség lesz elhelyezni virágokat, mécseseket. - Következő állomás Sopron, ahol Cece sírját látogatjuk meg. Itt csatlakozik hozzánk Zoli családja is. Itt is elhelyezünk gyertyákat, mécseseket, virágokat és egy főhajtással emlékezünk rá. - Ezután átmegyünk a Novomatic Arénába meccset nézni és kiszurkolni a győzelmet. ⛹️A mérkőzésre a velünk utazóknak tudunk vendégjegyet biztosítani! A jegy ára 3000 Ft, melyet a buszra való felszálláskor kell fizetni. - Meccs után hazaindulunk, tervezett érkezés 21:30. ❌A buszos utazás INGYENES, a költségeket az alapítványi Kuratórium egyik tagja vállalta, akinek ezúton is köszönjük ezt a lehetőséget!❗️❗️AZ UTAZÁSON VALÓ RÉSZVÉTEL REGISZTRÁCIÓHOZ KÖTÖTT!❗️❗️
📧Regisztráció: a horvathzoltanalapitvany@gmail.com e-mail címre írd meg az alábbi adatokat: NÉV, születési év, lakcím. ⏰Regisztráció: 2024. október 30-ig (vagy ameddig vannak szabad helyek) 🏃‍
❗️❗️Egy regisztráción belül MAXIMUM 3 fő jelentkezése adható le!❗️❗️ 🚕Akik autóval érkeznek Sopronba, azok is csatlakozhatnak a megemlékezéshez!

Ha érdekelnek a sárga-fekete hírek, és első kézből akarod megkapni az információkat töltsd le az ingyenes Falco-appot, ahol minden sárga-fekete tartalom megtalálható.
IOS: https://apps.apple.com/hu/app/falco-kc-app/id6446293834
Android: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.falco_mobile_app&hl=en_US

Hajrá Falco! Hajrá Szombathely!

Változnak a kosárlabda szabályai – ezekre kell figyelni a 2026/27-es idénytől

ELINDULT AZ ONLINE JEGYÉRTÉKESÍTÉS AZ ANTWERP GIANTS ELLENI, IDEGENBELI MÉRKŐZÉSÜNKRE!

ELINDULT A 2026/27-ES BAJNOKI SZEZON 1. BAJNOKIJÁNAK ONLINE JEGYÉRTÉKESÍTÉSE!

A CÉL UGYANAZ MARADT, ÖRÖMÖT ADNI A SZURKOLÓKNAK A PÁLYÁN ÉS AZONKÍVÜL IS!

HETI MENET 09.21-27.

A HAZAI BL-RAJTON (10.20.) FINN CSAPATTAL FOGUNK JÁTSZANI

Ez a meccs is megmutatta, jó úton járunk!

Ma kiderül, ki érkezik csapatunk csoportjába!

DOLGOZOK, MINDENT MEGTESZEK A FEJLŐDÉSÉRT!

ÉRDEKESSÉGEK A HOLNAPI MÉRKŐZÉSÜNK ELLENFELÉRŐL!

Benéznél a kulisszák mögé?

NÉZD VISSZA A SZERDAI MÉRKŐZÉSÜNK RÖVID ÖSSZEFOGLALÓJÁT!

Brendon jóvoltából hamarosan gyereksarok várja a legkisebb sárga-fekete szurkolókat!

NÉHÁNY ELEMBEN ELŐRE LÉPTÜNK – OLVASD EL MILOS KONAKOV BC SLOVAN ELLENI ÖSSZECSAPÁSUNK ÉRTÉKELÉSÉT!

SZOMBATON NÉZŐK ELŐTT ÉR VÉGET A FELKÉSZÜLÉSI IDŐSZAKUNK!

ONLINE MÉG MINDIG MEGVÁSÁROLHATÓ AZ IDEI SZEZONRA ÉRVÉNYES BÉRLE!

3 ÉRDEKESSÉG A HOLNAPI ELLENFELÜNKRŐL!

NÉZD VISSZA AZ ALBA ELLENI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSÜNK ÖSSZEFOGLALÓJÁT!

KEZDŐDIK A BAJNOKOK LIGÁJA SELEJTEZŐ – A HÉTEN KIDERÜL KI LESZ CSOPORTUNK 4. TAGJA!

HETI MENET 09.14-20.