HETI MENET 09.23-29.

2024-09-23

G

2024.09.28-án 18:00 órakor csapatunk számára is elkezdődik a 2024/25-ös kosárlabdaszezon. A tavalyi évhez képest a "sorsolási módszer" nem változott, így hazai pályán, az újonc csapat, a PVSK-Veolia ellen kezdjük meg a bajnokságot. Csapatunk a hétvége után munkába állt, és a szokásos módon készül a bajnoki rajtra. A programban szerepel technikai, taktikai, de erőnléti edzés is.

Az első bajnokira több mérkőzésnapi akcióval is készül csapatunk. Egyrészt megszokhattátok, hogy az első hazai bajnokin avatjuk a bajnoki zászlót, ez idén sem lesz másképp. Lesz nyereményjáték is. A mérkőzés előtt, alatt egy Stiga fűnyíró traktorral lehet fotózkodni, amit a következő hazai mérkőzésünk előtt a, a fotókészítők között fogunk kisorsolni.

Szintén 28-án kezdődik el a Crucial Catch kampányunk, ami idén is a daganatos megbetegedések megelőzésének fontosságára hívja fel a figyelmet, valamint az Alpokalja a Daganatos Gyermekekért Kh. Alapítványnak - tombola vásárlás segítségével - gyűjt a Falco-család. A teljes cikk, az összes információval, IDE KATTINTVA érhető el. Az első bajnokin egy dedikált sálat sorsolunk ki a tombolát váltók között.

További információ, hogy a múlt hét óta már a Slask Wroclaw elleni idegenbeli BL-rajtra is elindult a jegyértékesítés, ami az alábbi linken elérhető:
https://abilet.pl/sala/wks-slask-wroclaw-vs-falco-vulcano-szombathely-13254

Szurkolóinknak a hazai csapat a D1 szektort jelölte ki, ahol a vásárlás során az alábbi kóddal tudnak jegyet váltani: 465973788632. A kód felhasználása nélkül a rendszer nem engedélyezi a jegyvásárlást ebbe a szektorba.

Ha érdekelnek a sárga-fekete hírek, és első kézből akarod megkapni az információkat töltsd le az ingyenes Falco-appot, ahol minden sárga-fekete tartalom megtalálható.
IOS: https://apps.apple.com/hu/app/falco-kc-app/id6446293834
Android: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.falco_mobile_app&hl=en_US

Hajrá Falco! Hajrá Szombathely!

A 21. HELYEN SZEREPLÜNK A BL ELSŐ HETE UTÁNI ERŐSORRENDBEN!

10.16-ÁN KEZDŐDIK A SALON VILPAS ELLENI BL TALÁLKOZÓNK ONLINE JEGYÉRTÉKESÍTÉSE!

M4 SPORTNAK ADOTT INTERJÚT PERL ZOLTÁN!

HELYSZÍNI JEGYÉRTÉKESÍTÉS LESZ PÉCSETT!

EGYEDÜLI MAGYARKÉNT KELLER ÁKOS A 3. FORDULÓ CSAPATÁBAN!

VÁLTOZIK AZ OKTÓBER 28-I VASI EL CLASSICÓ KEZDÉSI IDŐPONTJA!

HETI MENET 10.12-18.

NAGYON SZERETEK DARTS-OZNI! – 7 ÉRDEKESSÉG HORVÁTH ROLAND ‘JOJÓ’-RÓL

Láttam előrelépést a játékunkban – Milos Konakov

Keller Ákos extrájával: Falco – Szedeák 96-65

A LEPATTANÓZÁSUNKON DOLGOZNUNK KELL! – BOGNÁR KRISTÓF

AZ MKOSZ STÁBJA JÁRT NÁLUNK! – MI VOLTUNK A HÉT CSAPATA!

3 ÉRDEKESSÉG A SZEGED ELLENI BAJNOKINK ELŐTT!

VEDD MEG A JEGYED A SZEGED ELLENI BAJNOKINKRA!

Szoros vereség Belgiumban – egy rövid összefoglaló a tegnapi vendégszereplésünkről!

SAJNOS AZ ELSŐ 10 PERCBEN MINDENT ENGEDTÜNK! – ÉRTÉKELÉSEK TEGNAPRÓL!

Nagy hátrányból jöttünk vissza, de kikaptunk : Antwerp – Falco 99-93

NAGYON IZGATOTT VAGYOK A MÉRKŐZÉS MIATT! – Darrion Trammell első nemzetközi mérkőzésére készül

UTAZZ EL VELÜNK OROSZLÁNYBA VAGY NÉZZ BELE JUWAN GRAY VLOGJÁBA!

HOLNAP ÚJRA BAJNOKOK LIGÁJA MÉRKŐZÉS – EZT ÉRDEMES TUDNI AZ ANTWERPEN CSAPATÁRÓL