HETI MENET 02.05-11.

2024-02-05

G

A Sopron KC csapata ellen mérkőzünk meg szombaton

A három mérkőzésből álló hazai sorozatunk második állomása következik a 20. fordulóban is Szombathelyen lépünk pályára. A Schaeffler Aréna Savaria parkettjén 19:00 órakor a Sopron KC ellen újabb bajnoki mérkőzés vár ránk. A soproniak jelenleg 10-9-es mérleggel az 5. helyen állnak. Gasper Potocnik érkezése óta 10 bajnoki mérkőzést vívtak meg, amiből 7-et meg is nyertek. Az online jegyvásárlás már elérhető EZEN A LINKEN lesz elérhető.

Csapatunk a szokásos módon készül a szombati bajnokira. A programban szerepelnek konditermi edzések és egyéni képzések, de Milos is több csapatedzést vezényel a héten.

A szombati bajnokiig még pont belefér a Sólyom Hangja legújabb része. Műsorvezetőnk, Kollerics Barnabás január elején ült le Vincze Csabával beszélgetni. Csabi már 1998 óta a Falco család tagja, ugyanis táncosaival kisebb-nagyobb megszakításokkal, de 26 éve járnak Falco mérkőzésekre és szórakoztatják a közönséget. Vendégünk arról is beszélt, mikor és hogyan öltözött be Sólyomnak, vagy éppen 2023.12.19-én Grinch-nek.

Ha nem tudod élőben nézni a szombati mérkőzést, de érdekel az eredmény alakulása, akkor töltsd le az ingyenes Falco-appot, ahol minden sárga-fekete tartalom megtalálható.
IOS: https://apps.apple.com/hu/app/falco-kc-app/id6446293834
Android: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.falco_mobile_app&hl=en_US
De mindigo-n is követheted a mérkőzést: https://mindigtvgo.hu/kosarlabda (előfizetéses rendszer)

Hajrá Falco! Hajrá Szombathely!

HELYSZÍNI JEGYÉRTÉKESÍTÉS LESZ PÉCSETT!

EGYEDÜLI MAGYARKÉNT KELLER ÁKOS A 3. FORDULÓ CSAPATÁBAN!

VÁLTOZIK AZ OKTÓBER 28-I VASI EL CLASSICÓ KEZDÉSI IDŐPONTJA!

HETI MENET 10.12-18.

NAGYON SZERETEK DARTS-OZNI! – 7 ÉRDEKESSÉG HORVÁTH ROLAND ‘JOJÓ’-RÓL

Láttam előrelépést a játékunkban – Milos Konakov

Keller Ákos extrájával: Falco – Szedeák 96-65

A LEPATTANÓZÁSUNKON DOLGOZNUNK KELL! – BOGNÁR KRISTÓF

AZ MKOSZ STÁBJA JÁRT NÁLUNK! – MI VOLTUNK A HÉT CSAPATA!

3 ÉRDEKESSÉG A SZEGED ELLENI BAJNOKINK ELŐTT!

VEDD MEG A JEGYED A SZEGED ELLENI BAJNOKINKRA!

Szoros vereség Belgiumban – egy rövid összefoglaló a tegnapi vendégszereplésünkről!

SAJNOS AZ ELSŐ 10 PERCBEN MINDENT ENGEDTÜNK! – ÉRTÉKELÉSEK TEGNAPRÓL!

Nagy hátrányból jöttünk vissza, de kikaptunk : Antwerp – Falco 99-93

NAGYON IZGATOTT VAGYOK A MÉRKŐZÉS MIATT! – Darrion Trammell első nemzetközi mérkőzésére készül

UTAZZ EL VELÜNK OROSZLÁNYBA VAGY NÉZZ BELE JUWAN GRAY VLOGJÁBA!

HOLNAP ÚJRA BAJNOKOK LIGÁJA MÉRKŐZÉS – EZT ÉRDEMES TUDNI AZ ANTWERPEN CSAPATÁRÓL

ELDŐLT, MAGYARORSZÁGON A DAZN (STREAM OLDAL) FOGJA KÖZVETÍTENI A BAJNOKOK LIGÁJA MÉRKŐZÉSEINKET!

Érkezik a Falco-kártyák második kiadása! – 2026.10.10-én a Szeged elleni bajnokin debütálunk!

NÉZD VISSZA AZ OSE ELLENI MÉRKŐZÉSÜNK ÖSSZEFOGLALÓJÁT!