Perl Zoltán újabb 2 évre írt alá

Csapatkapitányunk hosszabbítását ma jelentettük be.

Gráczer György Ügyvezető Igazgatónk a sajtótájékoztatón elmondta, hogy január óta tart a 2023/2024-es szezon csapatának építése. „Januárban álltunk neki a következő év csapatát építeni. Zolival az első beszélgetésre februárban ültünk össze. Zozó egy kicsit meg is lepődött, hogy ilyen korán elkezdjük az építkezést. Nem volt nagy beszélgetés, mert Ő is maradni akart, ezért könnyen meg tudtunk egyezni. A szerződéshez tartozik, hogy ebben a 2 éves időtartamban nincs külföldi kilépési lehetőség, fix 2 éves szerződést kötöttünk. Zolival együtt már három magyar játékosunknak van fix szerződése, mert Keller Ákosnak és Kovács Benedeknek élő szerződése van.” – zárta szavait Ügyvezető Igazgatónk.

Természetesen csapatkapitányunkat is megkérdeztük a szerződéshosszabbításról. „Nagyon örülök, hogy újabb két évig Falco-mezben játszhatok. Nem volt nehéz döntés, hiszen nagyon szerettem a klubot és a szurkolóinkat is. Hatalmas élmény, hogy, hétről-hétre remek hangulatban léphetek pályára, és hazai, vagy vendég mérkőzésen is zúg a hajrá Falco!” Perl Zoli, viszont egyből a jelennel folytatta: „Remélem holnap is remek hangulat lesz az Aréna Savariában. Gyertek minél többen!

Fotó: Unger Tamás

Szurkolj nekünk élőben!

Éld át velünk a meccsek minden izgalmát a nézőtéren! Jegyvásárlás

Legfrissebb

Mai programunk a Karneválon
2025.08.23.
Pénteki programunk a Karneválon
2025.08.21.
Pályán a válogatott!
2025.08.20.