Nézd meg Milos értékelését – Mestermérleg (sajtótájékoztató)

Milos Konakov: Ahogy az első mérkőzés után is mondtam, egy teljesen más mérkőzés vár ránk a második találkozón, és ez így is lett. Vezettünk, elment huszonöt perc, de nem ez volt a fontos, hanem az, hogy a végéig tartsuk ezt a ritmust. Nagyon elégedett vagyok, hiszen az volt a célunk, hogy nyerjünk és ezt teljesítettük. Ez most a playoff, 2-0-ra vezetünk, pénteken pedig újra nyerni akarunk. A hangulat nagyon jó volt, mindkét tábor segítette a csapatát, szurkolóink nagy támogatást adtak nekünk.

Matthias Zollner: Az első, hogy gratulálok az ellenfélnek, a második, ahogy kollégám is említette, ez a csodálatos hangulat, ami övezte ezt a találkozót is. Hihetetlen volt és ezért szeretjük a kosárlabdát. Ami a meccset illeti, büszke vagyok a csapatra, mert minden játékosom beleadott mindent. A Falco egy nagyon jó csapat, minden poszton versengés van náluk. A végén a fiatalokat is pályára küldték, és láthattuk a különbséget ebben is. Ezt a fizikális állapotot egy évig kellene gyakorolni, hogy pariban legyünk velük. Most teljes erővel már a pénteki találkozóra készülünk. Az utolsó esélyünk lesz, hogy folytassuk a párharcot, mindent beleadunk, ami még a tankunkban van.

A TELJES SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ:

Szurkolj nekünk élőben!

Éld át velünk a meccsek minden izgalmát a nézőtéren! Jegyvásárlás

Legfrissebb

Mai programunk a Karneválon
2025.08.23.
Pénteki programunk a Karneválon
2025.08.21.
Pályán a válogatott!
2025.08.20.